2016. július 11. | | Olvasási idő kb. 3 perc Épp az idén ünnepelte huszonegyedik születésnapját a bajai halászléfőző fesztivál. 1996-ban a város fennállásának háromszázadik évfordulója...
Első önálló kiállításom 2011 decemberében, a Kaposfüredi Művelődési Házban kapott helyet. Ennek hatására a Kapos TV interjút készített velem, amely a Géniusz című műsorukban volt látható. 2012 májusában egyik aktom (In my period) pályázatot nyert a 8. Országos Groteszk kiállításra, melyet Kaposváron az Együd Árpád Kulturális Központban, Pécsen pedig a Pécsi Galéria m21-ben mutattak be. 2012 októberében, az Idősek világnapja alkalmából a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központ pályázatot hirdetett, Mit tehetnék érted? Címmel, ahol a Szép remények című alkotásom első helyezettként volt kiállítva. 2013 februárjában újabb önálló kiállításom nyílt Pakson a Csengey Dénes Kulturális Központban, A maszk mögött címmel. Ezután, 2013 májusában következett egy önálló kiállítás Kunhegyesen az Ilosvai Varga István Kulturális Központban. Majd 2013 novemberében egy csoportos kiállítás Budapesten, Nyitott szí-tér tárlat címmel. 2014 áprilisától Budapesten, a Kazi30, majd a Kazi Art Gallery adott helyet néhány képemnek, számos egyéb alkotó mellett.
2020. 04. 07., kedd, 10:11 Az elmúlt órában jelentették be a szervezők az esemény Facebook oldalán, hogy 2020-ban elmarad a május elsejei Családi Nap, illetve a hónap végére tervezett Rippl-Rónai Fesztivál is. Ahogy a posztban írják, a veszélyhelyzet nagymértékben hatással van a rendezvényekre, így a kialakult helyzet miatt a Családi Nap, illetve a Rippl-Rónai Fesztivál is elmarad ebben az évben. Az AGÓRA Facebook oldalán azért szeretnének minket kárpótolni, így a következő napokban és hetekben olyan tartalmakat osztanak meg majd velünk, mely a programok hangulatát tükrözik. Bár mi sem örülünk, hogy idén nélkülöznünk kell ezeket a programokat, a jelenlegi helyzetben ez a legjobb döntés.